2011. április 18., hétfő

Alkalmi kismamaruha

Az előző posztban említett kismamaruha is elkészült. Mit ne mondjak, megkínlódtam vele.
Két rétegből készült, az alsó egy ezüstös színű bélésselyem míg a felső réteg finom, puha muszlin anyag, a drágább fajtából:)
(azért is a vakuval készült fotókat tettem fel, mert ez adja vissza igazából az így kialakult színjátszó hatást)
A megrendelő nem szerette volna ha a varrások látszanak, ezért nem kifordítottam a béléssel a részeket, hanem szabás után egyrétegű anyagként kezelve varrtam össze.
Az alap egy burda szabásminta, de jócskán módosítva, 3 próba után készült el a végleges verzió. Először egy próbaruhát varrtam, olcsó vászonból, akkor kiderült, hogy a hátul nem kell, hogy ráncos legyen a szoknyarész, átalakítottam a vállát és a kivágását is.
A második próbán, már ebből az anyagból még igazítottam a kivágáson, illetve a hasbőséget nem ráncolással, hanem két nagyobb "szemberakással" oldottam meg, de a tulaj ráncolást kért:)valamint az alja bőségéből kellett még elvennem.
A harmadik próbára már csak a felhajtás bejelölése maradt, a megfelelő cipővel, de most már kész.
A babán kicsit lóg, de talán látható a lényeg.

Mozgalmas hétnek nézek elébe, nadrágkosztüm és hímzett muszlin felső (elég nagy méret), egy szoknya (amihez ismét egy sálat használok), Vikinek egy fekete szoknya (Erika, én is elkészítem:))), egy japán/kínai(?)stílusú blúz, egy másik blúz ujjának igazítása, egy nadrág oldalának javítása.......



4 megjegyzés:

Abile írta...

Jól van... :o)) Látom, Te sem fogsz unatkozni az elkövetkezendő napokban! Elismerésem a kitartásodért, ezért a ruháért. Én lehet, hogy a sarokba hajítottam volna az egészet... :o)

Erika írta...

Bea,
akkor már ez nem csak blog-szoknya lesz, hanem blog-egyenruha is:)))

Sok munka van ebben a ruhában, de megérte. Ügyes vagy te!!!

BN Marianna írta...

Számomra nem kérdés, hogy ezt a sok feladatot pikk-pakk megoldod.
Kiváncsian várom a nagyméretű felsőt és a japán(kínai)blúzt.
Na meg persze a többit is, és sokat dolgoztál ezzel a ruhával de szép lett.

Bea írta...

Abile:))én is gondolkoztam a sarokbahajításon:)), de nem lehetett.

Erika,köszi. A szoknyát egyébként elszúrtam, már este szabtam és nem igazán tudtam megállapítani a fekete anyagnak melyik a színe, ezért fordítva fektettem a szmintát, úgyhogy jobb oldalra került a rakás. Ma talán be is fejezem.

Mariannak köszi a bizalmat. A többi is elkészül legkésőbb jövő hét közepéig, mert ballagásra kellenek:)))

LinkWithin

Related Posts with Thumbnails